Ele-Frigyes 45. születésnapja

Ismét egy bulis hétvége áll a hátunk mögött, ugyanis szombaton ünnepeltük apukám, azaz Ele-Frigyes születésnapját. Ha követitek a blogot, akkor most biztos meglepődtetek, hogy nem Ele-Fülöp, hanem én, Ele-Fanni mesélek nektek a szülinapról, de úgy gondoltam, hogy néha én is megfitogtatom blogírási képességeimet.

Ha olvastátok előző bejegyzéseinket, akkor láthattátok, hogy a nyári lagzinkra ellátogatott a szállodába újdonsült anyósom, Ele-Fedóra és apukám, Ele-Frigyes is. Nagy örömünkre mind a ketten annyira jól érezték itt magukat, hogy eltervezték, többször kelnek majd útra Ele-Fániából, hogy meglátogassanak minket itt, Velencén. Ele-Fedóra például szeptemberben nálunk töltötte a 40. születésnapját. Anyósom után apukám sem maradhatott ki, elhatározta, hogy ő pedig a 45. születésnapját szeretné velünk tölteni.

Szeretnétek, ha mesélnék róla egy kicsit? Biztos vagyok benne, hogy igen, mert higgyétek el nagyon színes személyiség!

Ele-Frigyes, vagyis apukám is Ele-Fániában született, ahogy mindannyian az Ele-családból. Ele-Fánia uralkodójával, vagyis apósommal, Ele-Ferdinánddal nem csak munkakapcsolatban vannak, hanem igazi jóbarátok is. Gyermekkoruk óta ismerik egymást és sok közös kalandban volt részük. (Hm, most elgondolkodtam, hogy vajon ők előre eltervezték a házasságunkat Ele-Fülöppel?! Ha így is volt, sosem említették… Bocsánat elkalandoztam – tudjátok ez ilyen női szeszély – térjünk csak vissza Ele-Frigyeshez!) Apukámat rengeteg minden érdekli amellett, hogy ő a királyság kancellárja, valamint ügyes-bajos dolgainak intézője. Ő egy igazán nyitott személyiség. Kedvenc elfoglaltsága a régészkedés. Az elmúlt évek során többek között már rengeteg ősi dinoszaurusz leletre, ókori kincsekre bukkant szorgalmas és kitartó munkával ásatásai során. Régebben már kutatott a Velencei-tó környékén, akkor el is nevezték róla a “Velencei Frigyetatorosz Rexet. Na, mit szóltok, milyen híres apukám van?! Azonban most már, hogy mi is itt lakunk Ele-Fülöppel, feltett szándéka, hogy a Velencei-tó környékét még jobban felkutatja, hátha további érdekességekre bukkan. Apukám rendkívül kedveli az állatokat, így nem csoda, hogy több kutyája is van, akiket kiemelt figyelemmel nevel és gondoz. Sába, a magyar vizsla, évek óta hűséges barátja. Közös kalandjaik során Sába is előszeretettel segít Ele-Frigyesnek csontokat és más egyéb kincseket találni. Vajon hányat evett már meg közülük?! Finom lehet a dinoszauruszcsont?!
Az állatokon és a régészkedésen kívül nagy rajongója még a gasztronómiának, azon belül is imádja az ételkülönlegességeket. Képzeljétek, szakácsunk elhívta őt a szállodába, hogy kóstolja meg a Márton-napi libát… Mondanom sem kell, azóta is áradozik róla. Mint minden férfi, természetesen apukám is szereti a hasát, és nem csak akkor, ha különleges ételekről van szó, hanem kimondottan szereti, ha egy fárasztó, de annál izgalmasabb nap végén, anyukám, Ele-Frida finom falatokkal várja haza.
Remélem a kis bemutatóm alapján ti is megkedvelitek őt, és ellátogattok hozzánk, hogy személyesen is találkozzatok vele, ha még nem tettétek… Miért mondom ezt?

Az elmúlt szombaton ünnepelte a 45. születésnapját és hol máshol tette volna ezt, mint itt nálunk a Velence Resort & Spa****-ban. Bizony, az év utolsó Ele-születésnapja az övé volt, így mondanom se kell, hogy igazán megadtuk a módját az ünneplésnek. Az egész szombat az ünnepeltről szólt, ugyanis nagyon sok új információt tudhattatok meg Ele-Frigyesről és ezek alapján rengeteg olyan ajándékot készítettünk neki a gyerekekkel, amelyek igazán az ő személyiségét tükrözték. A délutáni kalandozás során animátoraink új tánckoreográfiát tanítottak kicsiknek és nagyoknak, ami olyan jól sikerült, hogy a minidiscoban újra előadták Ele-Frigyes tiszteletére és mindenki nagy örömére. A meglepetés tánc mellett rengeteg gyönyörű rajzot, képeslapot, papírból hajtogatott piramist, dinoszaurusz figurákat, munkájához hasznos, névre szóló táskát, sőt még nagyítót is kapott. Mondanom sem kell, hogy apukám úgy viselkedett, mint egy igazi gyerek, teljes izgalomban volt az egész ünnepség alatt és már akkor mondta, hogy alig várja a másnapot, hogy belevesse magát a kutatásba a tóparton. Tőlem a tortát kapta, aminek elkészítésében a szálloda cukrászai segédkeztek, így nem csak csodaszép, de isteni finom is lett. Szerencsére nagyon sok fénykép készült a nap folyamán, így akik nem tudtak velünk ünnepelni, azok se csüggedjenek, mert közösségi oldalainkon mindig mindenről beszámolunk!
A rengeteg élmény és program után mindenki kellően fáradtan, de annál nagyobb mosollyal tért aludni.
Köszönjük szépen mindenkinek, aki velünk ünnepelte Ele-Frigyes születésnapját, reméljük hamarosan újra találkozunk!

 

https://www.facebook.com/elefalva

https://www.instagram.com/ele_falva/

https://www.tiktok.com/@elefalva

Ele-Falva blog (velencespa.com)

 

Megosztás