Olvasd el történetünket
Ele-Fülöp és Ele-Fanni, két vidám kis elefánt várja a gyermekeket szállodánkban. Teljes életnagyságban lehet velük találkozni nap, mint nap.
Kalandos úton érkezett a Velencei-tóhoz Ele-Fülöp, itt azonban beleszeretett a tóba, s a tóparti szállodába. Gyermekkori barátjának, Ele-Fanninak sok-sok levélben számolt be az itteni életéről, míg egyszer Ele-Fanni személyesen meglátogatta őt a születésnapján.
Történetükből mese, és már egy vidám dal is született. A dalra gyermekei együtt táncolhatnak majd pihenésük alatt Ele-Fülöppel és Ele-Fannival, a mindiscoban. A mese az alábbiakban olvasható.
Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl volt egy csodaszép ország, Ele-Fánia. Ennek az országnak a lakói elefántok voltak. Ezért volt a neve Ele-Fánia, ahol mindenkinek és mindennek a neve úgy kezdődött, hogy Ele. Az országot békésen irányította az elefántok királya és királynéja. Egy szép napon aztán megszületett kicsi elefántgyermekük, akire már nagyon régóta vágytak: ő Ele-Fülöp. Teltek múltak a hónapok, Ele-Fülöp szépen cseperedett büszke szülei örömére. Bölcsődébe ment, majd óvodás lett, közben mindenhol sok-sok barátot szerzett. Kiselefánt társai nagyon szerették, mert barátságos, segítőkész és játékos volt, de nem kellett kétszer szólni neki, ha csínytevésről volt szó. A legjobb barátja egy kislány, Ele-Fanni lett, aki a királyság kancellárjának lánya volt. Mivel ők is a királyságban laktak, nagyon sok időt töltöttek együtt.
A nap, mikor Ele-Fülöp befejezte az iskolát, sorsdöntő volt számára. Édesapja szerette volna, hogy majd egyszer ő legyen Ele-Fánia igazságos uralkodója, így hát elküldte világot látni. Ele-Fülöp engedelmeskedett édesapja kérésének, összepakolta hátizsákját, amibe beletette bögréjét, pólóját, baseball sapkáját, kis könyvét, könnyes búcsút vett szüleitől, Ele-Fannitól, és útnak indult.
Sok országot bejárt, még annál is több kalandban vett részt és nem múlt el úgy hét, hogy a kalandjairól ne számolt volna be levélben Ele-Fanninak.
Barangolása közben Magyarországra, azon belül a Velencei-tó partjára is eljutott. Csodálkozott, hogy mennyi mindennel el tudja itt tölteni az idejét. Kerékpáron fedezte fel a környék látnivalóit, kenutúrára ment, sokat kirándult és közben barátságokat kötött. Egyik este azon gondolkozott: „Jártam én már hegyeken, völgyeken, vizeken, szeles vidékeken, vízpartokon, de ott, ahol mindez egy helyen megtalálható, még sosem. Otthon, Ele-Fániában nincs ennyi minden, nagy a szárazság is, viszont én nagyon szeretem a vizet, szeretnék még itt maradni.” Így hát elkezdett gondolkodni, hogyan is tudna ő itt letelepedni. Tudomást szerezett róla, hogy a városban egy csodaszép óriási szálloda épül, fel is kereste. Azt gondolta, hogy a szállodában biztosan sok gyerek fog majd pihenni, de őket bizony szórakoztatni is kell majd, s mivel ő nagyon könnyen barátkozott, szerette az embereket, főleg a gyerekeket, így hát jelentkezett a szálloda igazgatójánál. Az igazgatónak úgy megtetszett az ötlet, hogy el sem engedte többé. Azóta itt lakik a szállodában, sokat játszik, de számára a nap fénypontja, amikor együtt táncolhat a gyerekekkel a minidiscoban – ezt soha el nem mulasztaná. Hétvégéken meglátogatták szülei is. Bár szomorúak voltak, amiért Ele-Fülöp nem akart hazamenni, nagyon örültek is, hogy egyetlen gyermekük megtalálta boldogságát.
Ele-Fülöp továbbra is minden héten megírta Ele-Fanninak, hogy milyen klassz dolog a szállodában lakni, ő pedig izgatottan olvasta Ele-Fülöp leveleit. Ele-Fanni végül az egyik őszi szünetben meglátogatta barátját a szállodában, s ugyanúgy járt, mint Ele-Fülöp: beleszeretett a Velencei-tó környékébe és a szállodába. Ma már ketten várják a gyerekeket a nyaralás alatt, az év 365 napján.
Kövessétek mindennapjaikat a közösségi médiában:
https://www.facebook.com/elefalva
https://www.instagram.com/ele_falva/
