Ele-Fanni névnapja 2025

Ki tudja, mit ünneplünk világszerte március 8-án? Nem mást, mint a nemzetközi nőnapot. Ezen a napon virággal és csokival köszöntjük hölgy ismerőseinket, barátainkat, családtagjainkat.

Akik ismerik az Ele-családot, azok tudják, hogy a nőnap mellett március első napjai, feleségemről, Ele-Fanniról is, szólnak, ugyanis március 9-én ünnepli a névnapját. Így, ha ellátogattatok hozzánk március második hétvégéjén, akkor megint egy izgalmas és programokkal teli, bulis hétvégében lehetett részetek. Lássuk, mit is csináltunk ebben a három napban!

Pénteken elkezdtünk ráhangolódni a szombati „nagy hajtásra” az esti minidiscoval, ahol a kedvenc zenéinkre táncoltunk a gyerekekkel és szüleikkel.

A szombat reggel a szokásos meseolvasással kezdődött a kertmoziban, majd mikor animátor barátaink befejezték az aznapi mesélést, Ele-Fanni és én előbújtunk az Ele-lakból, hogy jól megölelgessünk mindenkit. Tudjátok, nekünk a reggeli kávé helyett ez hat igazi ébresztőként, egész napra feltölt minket az a szeretet, amit tőletek kapunk.

Az ölelések után Balatonyi Lilla tartott könyvbemutatót az „Egy cica útmutatója kis gazdiknak” című könyvéről a lobbyban. Kíváncsi lennék, hogy a bemutató után hány gyerkőc kért kiscicát a szüleitől ajándékba! Nekem persze Ele-Fanni egyből mondta, hogy fogadjunk örökbe egyet, de sajnos itt a hotelben nem lehet állatot tartani, így meg kell elégednie a tóparton néha-néha felbukkanó cirmosokkal. Akik nem szerettek volna részt venni ezen az érdekes programon, azok a Játékszigeten játszhattak vagy kézműveskedhettek animátor barátainkkal. Elnézve a rengeteg ajándékot, képeslapot és rajzot, amit Ele-Fanni kapott a névnapjára, minden kis vendégünk jócskán kivette a részét a készülődésből.

Persze nem csak az ajándékot volt fontos elkészíteni, hanem a vendégsereg hölgy tagjainak frizuráját is, így a könyvbemutató után a lobby hajfonó szalonná alakult át és animátoraink lelkesen készítették a szebbnél szebb hajkölteményeket.

Természetesen a fiúkra is gondoltunk, amíg a lányok szépítkeztek, addig ők megmérethették magukat a csúszdaversenyben. Voltak persze olyan kislányok is, akik díszes hajkoronájukat nem féltve hódoltak a gyorsaságnak.

Az ebéd, valamint a délutáni szundikálás után folytatódott a készülődés és ajándék készítés Ele-Fanni névnapjára. A délutáni kalandozás sem maradt el, így, aki a kezeit egy kicsit pihentetni szerette volna, vagy egy kis izgalomra vágyott az csatlakozott animátorainkhoz, valamint Ele-Fanni cicakalandjához és töviről hegyire bejárta a szálloda területét, hogy megfejtse a különböző rejtvényeket.

A nagy kalandozás után megkezdődött az igazi móka és kacagás Ele-Fanni névnapi muffin partyján. Mindenki felköszöntötte, átadta neki a szebbnél szebb kézműves ajándékokat, sőt egy hatalmas muffin alakú emlékplakátot is kapott, amire pici szívecskékben mindenki felírta a nevét. Én már csak tudom mekkora ajándék ez, ugyanis én is hasonlót kaptam a születésnapomra és minden nap olyan jól esik ránézni és visszagondolni a boldog pillanatokra. Nem véletlenül szólt a könyvbemutató és a kalandozás is a cicákról, ugyanis Ele-Fanni imádja őket, így animátor barátainktól egy extra cuki horgolt, szürke cirmost kapott. Szóval, mondhatni, mégis sikerült örökbe fogadnia egyet.

A finom muffinok és vacsora után elkezdtük a bemelegítést a ráhangoló zenékkel a minidiscora, majd mikor már mindenki érezte a ritmust, akkor kezdődött az igazi „ereszd el a hajamat”.

Úgy láttunk, hogy kicsik és nagyok egyaránt jól érezték magukat, amit természetesen másnap reggel személyesen is elmeséltek nekünk a reggeli ölelés alkalmával.

Vasárnaphoz híven már kicsit nyugisabb napnak néztünk elébe, ahol a főszerep a társasjátékozásé, a tavasz tematikájú alkotóműhelyé, és a csodás tavaszi időnek köszönhetően a tóparti sétáké volt. A napot, illetve a hetet mi mással is zárhattuk volna, mint finoman illatozó popcornnal és a filmvásznon Csizmással, a kandúrral.

Rengeteg új barátot szereztünk ebben a három napban, és hatalmas boldogság volt látni, azt is hogy milyen sokan tértek vissza hozzánk újra meg újra.

Köszönjük, hogy eljöttetek és velünk együtt ünnepeltétek feleségem, Ele-Fanni névnapját. Reméljük, hamarosan újra találkozunk, hiszen rengeteg elefantasztikus programmal készülünk a következő hónapokban is. Annyit elárulok, hogy nem is olyan sokára egy újabb névnapost fogunk majd közösen felköszönteni. Ha nem szeretnétek lemaradni, akkor figyeljétek közösségi oldalainkat!

 

https://www.facebook.com/elefalva

https://www.instagram.com/ele_falva/

https://www.tiktok.com/@elefalva

Ele-Falva blog (velencespa.com)

 

Share this post